Kispest_átépítés_előtt.jpg(Az Üllői út a '70-es években, háttérben a "Bermuda-háromszög")

Kispesten a kerület egyes részeinek elnevezése többnyire a település történelmi vagy beépítésével kapcsolatos előzményekre utal, mint például az óváros, a lakótelep, a kertváros, a wekerletelep vagy a Kuttó-dülő. Voltak csak időlegesen használt elnevezések, ilyen a ma már csaknem elfeledett „Bermuda-háromszög” is. Köztudott, hogy így nevezik az Atlanti Óceánnak az Antillákhoz közeli részét, ami a katasztrófák gyakorisága miatt híresült el. Valószínűleg ez juthatott eszébe az 1980-as évek elején annak a tanácstagnak, aki körzetét jellemezte így, mert szavai szerint ott csak „elsüllyedni” lehet. A „Bermuda-háromszög” elnevezés a Határ út csomópont (Mátyás király utca), az Ady Endre út és az Üllői út által bezárt, Corvin körútig terjedő részt illette. Ma ezen a területen az Europark és néhány kereskedelmi létesítmény van. A Kispestet régebbről ismerők tudják és láthatták is, hogy a kerületnek ez volt a leglepusztultabb, legelhanyagoltabb része. A körzet tanácstagja, a terület állapotának és az ott élők körülményeinek ismeretében, okkal asszociált a Bermuda háromszögre és a katasztrófára. Igaza volt, ott csak elsüllyedni lehetett. A családi házakkal sűrűn beépített területen, jellemzően kis telkeken esetenként öt-hat lakás is volt. Az utcafronti lakásokhoz illeszkedő toldaléképületekben sok család élt szerény körülmények között, szilárd burkolat nélküli és csatornázatlan utcákban. A találó elnevezés a nyolcvanas években közkeletűvé vált a fővárosban, így beszéltek, így írtak róla.

A „Bermuda-háromszög” a kerület egyre neuralgikusabb kérdésévé vált. A rendezett Wekerletelep melletti terület állapota, a kerület „kapujának” látványa, az ott élők sorsának alakulása a kerület vezetésének első számú feladatává tette a „Bermuda-háromszög” ügyét. Az épületállomány lepusztulásának, az infrastrukturális fejlesztések elmaradásának oka a kispesti rekonstrukcióval, a mennyiségi lakásépítés prioritásával és a források csökkenésével volt szoros összefüggésben. A „Bermuda-háromszög” része volt a városrész rekonstrukciójának, a lakásépítési programnak. Az 1970-es évek első felében az új városrész építése az Üllői út mentén, a Corvin körút és a Hunyadi utca közötti részben valósult meg első ütemben, majd a folyamatos szanálásokat követően, lényegében a régi Kispest egy részén épült fel a lakótelep. A kerület vezetői abban bíztak, hogy ahol kezdeni kellett volna, ott fejezik be a rekonstrukció lakásépítési programját. A nyolcvanas évek középére ennek esélyei jelentősen csökkentek. Okaira az előbbiekben utaltam. A „Bermuda-háromszög”-nek nevezett területen közel ötszáz lakás volt, és a terület beépítésével csupán kb. nyolcszáz új lakás épült volna. Ez meglehetősen rossz kihozatal, ha csupán a lakásszám növekedést és annak költségeit vesszük figyelembe, miközben a rekonstrukcióra szánt források vészesen csökkentek. A terület leromlása egyenes következménye volt annak, hogy az ott élők már vagy két évtizede nem költöttek ingatlanjaikra, azokat nem újították fel. Így járt el az IKV is a tanácsi lakások esetében. A tervezett szanálás miatt ezt építési tilalom is akadályozta, hiszen miért költenének arra, amit úgyis lebontanak. A terület út- és közműfejlesztése is a megújuláshoz igazodott volna. A rekonstrukció elmaradása miatt az egyébként is szegényes, leromlott állapotú terület „Bermuda-háromszög”-ként való titulálásának  annyi előnye volt, hogy a terület állapotát jól jellemző elnevezés a helyzet súlyosságára folyamatosan ráirányította a figyelmet.

Nekem, mint a kerület tanácselnökének, feladataim sorában a „Bermuda-háromszög” ügyének megoldása a legfontosabbak közé tartozott. A fordulatra, az egyre reménytelenebbé váló helyzet megoldására 1987-ben nyílt lehetőség. Meggyőződésem, ebben perdöntő volt, hogy Szépvölgyi Zoltánt 1986-ban Iványi Pál váltotta fel a Fővárosi Tanács élén. Történt, hogy 1987-ben a Kispesti Tanács Végrehajtó Bizottsága beszámolót készített a kerület helyzetéről, a kispesti rekonstrukcióról a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága részére. Ez olyan alkalom volt, ami lehetővé tette a „Bermuda-háromszög” ügyének középpontba emelését. Először is ellen kellett állni annak a csábításnak, hogy tucatnyi probléma megoldását igényeljük a fővárostól, mintegy lehetővé téve, hogy egy-két kevésbé fajsúlyos kérdés megoldására tett ígérettel elodázhatóvá tegyék a legfontosabbat. Két célt tűztünk ki: jó benyomást keltsünk, és szülessen döntés a „Bermuda-háromszög” lakásainak szanálásáról. Az, hogy a kerület vezetéséről, személyemről milyen volt a vélekedés a Fővárosban, ma már mellékes, a lényeges az, hogy döntés született a szanálásról és ehhez a források biztosításáról. Ezt ma is egyik legnagyobb sikeremként könyvelem el, mert jó érzékkel, jó tempóban sikerült kibillenteni az ügyet a szinte megoldhatatlannak látszó helyzetből, a kerület egyik legfrekventáltabb részén a visszafordíthatatlan változást, a városrész megújítását elősegíteni, hozzájárulva a „Bermuda-háromszög” megszűnéséhez, a Kispestre is árnyékot vető elnevezés elfeledéséhez.

europark.jpg(A "Bermuda-háromszög" területén épült Europark)

A terület szanálása 1988-ban elkezdődött, a rendszerváltásig a közel félezer lakásból kb. 200 bontásra is került. A folyamat az 1990-es években, tudomásom szerint 1992-ben be is fejeződött. A „Bermuda-háromszög”-ben élők tulajdonuk után kártalanítva lettek vagy megfelelő cserelakáshoz jutottak. A szanálást követően a terület megújult, a megváltozott viszonyokkal összhangban már a piaci és nem az állami szerepvállalás alakította a terület sorsát. Ennek látványos eleme a kerület „kapujában” épült Europark bevásárlóközpont. Arról megoszlanak a vélemények, hogy ez az építmény lehetett volna-e attraktívabb, a kerület arculatát előnyösebben megváltoztató. A „Bermuda-háromszög” elnevezést már elfelejthetjük. Legfeljebb azok emlékezetében él még, akiket ez életük egy darabjára emlékezteti.

A bejegyzés trackback címe:

https://kispestanno.blog.hu/api/trackback/id/tr765601834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mákony Béla 2013.10.29. 06:57:22

Mábocsánat, de a helyrajzi megjelölést nem tudom értelmezni.
Üllői, Határ és Ady Endre által bezárt terület? Ha jól emlékszem, a Határ és az Ady is az üllőitől indul, de legalábbis ott metszik egymást, tehát nincs általuk bezárt terület.

Azzal a kiegészítéssel, hogy a Corvin krtig terjedő része pedig pláne nem tudok mit kezdeni: megadunk három utcát, ami behatárol egy háromszöget (ami spec nem létezik), majd ennek egy részét jelöljük meg még egy metsző utcával? Miért nem a Corvin lett a háromszög harmadik oldala?

Shopping 2013.10.29. 08:48:11

"rányomta bélyegét Kispest jóhírére".

Már bocsánat, mire????????

Volt olyan valaha? Kötve hiszem.

Brian76 2013.10.29. 08:54:58

@Mákony Béla: Kedves Béla, az Üllői út és az Ady Endre út párhuzamos utak, igaz, összetartanak. Az Ady Endre út, melyen a 42-es villamos jár, tart a Bozsik-stadionhoz és a kispesti temetőhöz. A Határ útnál vége van, mert a BKV csomópont és az Ibis Hotel közti kis szakasz (amely valóban metszi az Üllői utat) már Ferde utca néven fut. A bejegyzés szerzője annyiban téved, hogy az Europark előtti útszakasz már nem Határ út. Ezt a mindössze egysarknyi szakaszt Mátyás király utcának hívják. Tehát a szóban forgó terület nem háromszög, hanem négyszög. Oldalai: Üllői út, Corvin körút, Ady Endre út és Mátyás király utca.

Behajtó70 2013.10.29. 09:06:34

Mábocsánat, de rosszul tetszik tudni! Az Ady az Üllőiből hegyesszögben születik, a Határ út az Üllőiből merőlegesen! ezért az Ady keresztezi a Határt és e kereszt után eltart, de majdnem párhuzamos az üllőivel. Az Ady és az Üllői ott ahol a Határút keresztezi őket, kb 500 méterre vannak egymástól, így van bemruda, bár tényleg nem háromszög. E háromszög csúcsán található az a sok kis narancssárga bódé, melyekmegyikéban akkoriban az ország legjobb hamburgereit lehetett kapni, még svédgombásat is. Egyébként szerintem az Europark előtti terület nem volt olyan lepukkantnak mondható, volt egy hangulata. Amit viszont nem lehet megbocsátani a városvezetésnek, hogy az Europarkkal szemben lassan 15 éve felelegesen ledózerolt, szanált terület van, viszont P+R parkoló nincs, a sok zsivány ütődött rosszindulatú területfelügyelő oda jár büntetgetni, hogy kinek áll fenn fél kereke a járdán. A jelenelgi vezetés érdemtelen! Semmit nem csinálnak. Közbiztonság nulla! OK, a Melós régen is ütős hely volt, de mára már egész Kispest messzire elkerülendő bűntanya! Villamosozzatok csak egy kicsit ott este 9 után! A felesleges szanálasra a Kossuth tér környéke is ott van példának. Teljesen átgondolatlan, koncepció nélküli intézkedések. Pedig Gajda polgi már nem most került oda, de méltó utóda a kommunista semmittevőknek, alatta is csak rosszabb lett a kerület. Sportpályák szüntek meg, lett helyette köki center...ahol árva vásárló nincs, üresek az emeletek.

Teljesen kontár munkát végez a teljes városvezetés!

Szégyen!

Brian76 2013.10.29. 09:21:26

@Behajtó70: A Határ út és az Üllői út közti szakasz nem Ady Endre út, hanem Ferde utca. Az Ady Endre a Határ úttól indul és megy a Bozsik-stadion felé. Az Europark előtti kis szakasz pedig Mátyás király utca, a Határ út csak az Ady Endrétől indul.

bon1302 2013.10.29. 10:22:04

Tisztelt Fenyvesi Úr!

Köszönöm Önnek Kispest múltját bemutató reális helyzetismertető blogját. Ön olyan eseményekre, tényekre emlékeztet melyekben alkotó módon, tevékenyen is résztvett és ezek meghatározzák Kispest mai arculatát is. Mint wekerlei lakos, tudom mennyi harcba került pl. a "főtéri" emeletbeépítés beindítása, ami sajnos félbemaradt....

A "Bermuda -háromszögben" valóban a "tisztes szegénység" az elképesztő infrastruktúrális helyzettel (vízellátás , csatorna-hiány, stb) párosult, megszűntetése égető kérdés volt. A helyére épült "dobozt" (Europark)nem tartottuk az építészet csúcsának, de lassan megszoktuk és otthonossabban mozgunk benne bevásárláskor, mint a sokat vitatott és mára bizonyítottan elrontott KÖKI "gigaprojektben"...

jefferzon 2013.10.29. 11:11:45

Shopping mi baja van Kispesttel???

Omis 2013.10.29. 11:38:17

Tisztelt Fenyvesi elvtárs!Csak egy kérdés: régi Kispestiként kérdezem:miért az egykori gyönyörű villasor szanálásával kezdte a "modernizációt"és miért nem a bermudával?Talán egyszerübb volt a kerület legszebb utcáját ledózeroltatni,és "sétáló utcát" csinálni,és idegenekkel higítani a kerület lakóit mert zavarta a lokálpatriótizmus.

tohotom01 2013.10.29. 13:04:25

Ja a bermuda, ez csak kb meghatarozas, mert az erdo feloli resze tovabb nyult a lehel utcaig. Igy nem volt bermuda igazabol csak igy hivtak, tudjatok olyan magyarosan ;)

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 10:48:21

@tohotom01:

Köszönöm az észrevételét, ami a korabeli állapotokat illeti, valóban nem volt sok különbség a Bermuda háromszögnek nevezett terület, valamint az Üllői út - Vak Bottyán utca (Kúttó-erdő) között, viszont Bermuda háromszögnek csupán az Üllői út - Ady Endre út közti részt nevezték. Az Üllői úttól az erdő felőli részen lévő épületek szanálására a '90-es években került sor, a terület beépítésére a mai napig várat magára. Egyébként a Bermuda háromszöghöz hasonló állapotok Kispesten még ma is fellelhetők az Attila utca környékén.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 10:54:27

@Omis:

Tisztelt Uram! A megszólításommal nem kívánok foglalkozni, amikor eldöntöttem, hogy a rendszerváltás előtti időszak kispesti történéseikről írok, akkor számoltam a politikai viszonyulással is. Természetesen a későbbiekben külön írást szentelek a lakótelep építésének. Megjegyzésként annyit teszek ehhez, amikor én Kispest tanácselnöke lettem (1984-ben), a lakótelep építése éppen befejeződött, nem beszélve arról, hogy a kispesti lakótelep építése központi beruházás volt, a vele kapcsolatos döntések nem helyben születtek. Mindemellett igaz, hogy ez egy konfliktusos és a helyi értékeket esetenként figyelmen kívül hagyó folyamat volt. Kérem továbbra is kísérje figyelemmel írásaimat, és köszönettel várom azokkal kapcsolatos véleményét, megjegyzéseit.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 10:57:19

@bon1302:

Köszönöm véleményét, cikkemhez írt megjegyzését. A Wekerle-telepi ügyekkel, a Kós Károly tér felújításával, a tetőtéri lakások beépítésével a közeljövőben külön is foglalkozni szeretnék. Kérem kísérje továbbra is figyelemmel a blogomat.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 11:04:04

@Mákony Béla:

Köszönöm az észrevételét, az írásban pontosítottam a Bermuda-háromszög határvonalait, melyek a IX. kerület felől kezdve Mátyás király utca (Határ úti csomópont) - Üllői út - Corvin körút - Ady Endre út. A '80-as években ezt nevezték Bermuda-háromszögnek, ami nem mértani meghatározást jelentett, bár a területhez hozzá lehet gondolni magát a csomópontot is.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 11:10:11

@Shopping:

Valamit félre érthetett, vagy olvashatott, hiszen a Bermuda-háromszögről szóló cikk éppen arról szólt, hogy a '70-es, '80-as években ,éppen hogy Kispest szégyenévé vált a terület.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 11:11:57

@Brian76:

Köszönöm észrevételét, javítottam a cikket.

Fenyvesi Dezső 2013.10.30. 11:18:20

@Behajtó70:

Érdekes és esetenként tanulságos megjegyzéseire nyilvánvalóan tudnék reagálni, de az általam szerkesztett blog a rendszerváltás előtti évtized történéseit veszi górcső alá, így a jelenlegi állapotokra és viszonyokra nem kívánok reagálni. Várom továbbra is észrevételeit, megjegyzéseit.

AAttila 2014.03.07. 10:41:57

A Tálas utcai óvodába jártam anno még a 80-as években. Volt egy hangulata az utcáknak. Volt ott lovas kocsi, lóval, amivel rendszeresen közlekedtek. Kicsit olyan volt mint egy zárvány a múltból, pár utcával odébb már a lakótelep volt. Egy kicsi utca el is tűnt az Europark alatt, kb ott ahol most a mélygarázs behajtója van. Az Ady Mátyás király u sarkán a Határ útnál talponálló volt érdekes figurákkal. Az óvodát nem tudom miért kellett lebontani, teljesen jól felszerelt hangulatos volt, nagy kerttel és fákkal. Emlékszem a dolgozók sem értették. A fák a Tálas utcában még ott vannak.

Kanuni Szulejman Szultan 2019.01.18. 15:51:55

Üdv Mindenkinek, Györkös Attila vagyok!

1970-ben születtem, a Szalay utcában laktunk szüleimmel. Egy mesevilágban éltem a Bermuda háromszögben. Leírhatatlanul gyönyörűséges gyerekkorom volt ott. A telken egybeépült ház volt, ahol az utca felőli részben laktak apai nagyszüleimék, a hátsó traktusban pedig mi. A telekhez tartozott egy nagy kert is hátul fáskamrával, kis műhellyel, nyárikonyhával - egy kisgyereknek megannyi kaland. Apám egy időben kacsákat is nevelt ott. Rengeteg emlékem van, egy eltűnt világból. Mi szerettünk volna fejleszteni, építeni, de nem engedtek semmit a tanácsnál. Évtizdekig húzták, halaszották a dolgot, de új lakást nem adtak, nem tudtunk elköltözni. A tanács nem fejlesztett semmit, nem építették a csatornát, nem adtak telefont, az úttestet sem aszfaltozták le, csak sóderrel leszórták és olajjal öntözték le (!). Folyamatosan azt kommunikálták, hogy szanálva lesz a terület, ezért bizonytalanságban voltak tartva az emberek. Értelemszerűen így a lakók sem költöttek az épületekre és lepusztult minden. Tudatosan lerohasztották a kerületrészt az elvtársak. Pedig egy nagyon hangulatos, kertesházas övezet volt ez, én ma is visszaköltöznék oda. Jelenleg itt, Kispesten lakok, egy hasonló korú házat vettem meg, a korának megfelelő műszaki állapotban. Sokat költöttem rá, de helyrepofoztam. Itt a környéken mindenki építgeti, fejleszti a régimódi házait, szépülnek az ingatlanok. Nyugis, kellemes, csendes környék ez is (Felső-Kispest).
Rettenetesen fáj, hogy alig találom meg a helyét annak a háznak, ahol a nagyszüleim és a szüleim éltek!!! Nagyjából azért be lehet határolni, de nehéz. A Jacquard-gyár hátsó kapujával szemben volt a mi kis házunk, a 7-es szám. Szép kis utca volt, barátságos lakókkal, kiterjedt ismerettségekkel. Ott, ahol a fodrászat, az ABC-bolt, a sarkon a zöldséges, arrébb egy kis kocsma, stb volt, már nincs semmi. Eltüntettek mindent, mindent, ami az ember gyerekkorának az emlékei, nyomuk sincs, fáj a szívem és a lelkem, ha emlékezem. Csak a gyár épülete maradt meg, de most más a funkciója. Ha eltűnik a nemzedékünk már senkinek sem fog fájni, hogy itt milyen jó volt élni! De a fényképek még őrzik a régi helyszíneket. Én gyűjtöm és keresem ezeket, a FB-on a Kispest anno zárt csoportban teszem közzé, amihez hozzáférek. Nem csak a Bermudáról, hanem az egész kerületről.

Mindenkinek jó emlékezést kívánok!
süti beállítások módosítása