A közelmúltban ünnepelte a Kispesti Munkás Otthon (KMO) fennállásának 90. évfordulóját. Ennek apropójából írtam egy visszaemlékezést a Munkásotthonnak az 1970-es években történt felújításáról (összefogással való megmentéséről) és tartalmi megújításáról. Írásomban megemlítettem, hogy a „Melós”-t a Diogenész Építési Stúdió újította fel, annak a Dianóczki Jánosnak a cége, akit Kispesten közmegbecsülés övezett. Dianóczki János azon lokálpatrióták közé tartozott, akik sokat tettek azért, hogy a főváros peremkerületeként Kispesten is korszakos változások legyenek.

Dianóczki János édesapja, Dianóczki Lajos Kispest ismert építésze volt, fia pedig országos ismertséget szerzett jelentős épületek tervezőjeként. Legismertebbek ezek közül a szántódi és a tihanyi kompkikötő, illetve az egri buszpályaudvar. Ez utóbbit Ybl-Díjjal is elismerték. Az egyetemisták talán ma is szívesen lapozzák az „Építészeti rajz és rajzolvasási példatár” című könyvét.

(Az egri buszpályaudvar)

Dianóczki János 1967-től 1989-ig a Kispesti Tanács, 1971-től ugyancsak 1989-ig a Fővárosi Tanács tagja volt. Nem volt politikus, szakmáját magas szinten művelő tehetséges építészként volt részese a város és a kerület fejlesztésének. Egyik kezdeményezője volt a kispesti rekonstrukciónak és tevékeny szerepet vitt a megvalósításban is. Vezetője volt Kispesten a Városrendezési, valamint a Rekonstrukciós Bizottságnak. Szakértelmével segítette a kerület fejlesztési terveinek készítését is.

Dianóczki János Kispestért önzetlenül munkálkodó, emlékeim szerint halk szavú, művelt ember volt. Ezért is volt rendkívül visszatetsző, hogy 1989 májusában a helyi SZDSZ csoport részéről nemtelen támadás érte. Kötelezettség tartós elmulasztása miatt a Tanács testületéből való visszahívását kezdeményezték. A kezdeményezés sokunkban váltott ki ellenérzést, hiszen tudott volt, Dianóczki János több mint egy éve beteg, pacemakert ültettek a szívébe. Ez tanácstagi munkájára is kihatott. „Dió” természetétől távol állt, hogy a politikai adok-kapokba beszálljon, netán mentegetőzni kényszerüljön. Ahogy értesült visszahívásának kezdeményezéséről, másnap lemondott a fővárosi és a kerületi tanácstagságáról. Amilyen szerényen szolgálta Kispestet, olyan halkan és szerényen távozott a közéletből, és nem sokkal később, 1991-ben az élők közül is.

Dianóczki János több mint 20 évig szolgálta Kispestet, kiemelkedő érdemei voltak a városrész rekonstrukciójában, szakmai kultúrát és színvonalat képviselt Kispest közéletében. A KMO jubileumi ünnepsége engem emlékeztetett Dianóczki Jánosra, a kispesti lokálpatriótára, a kiváló és a KMO megmentésében is jeleskedő építészre. Egykori kispesti vezetőként ma is van bennem szégyenérzet a méltánytalanság miatt. Dianóczki Jánostól, halála után 22 évvel már nem kérhetünk elnézést azért, hogy a rendszerváltás politikai sárdobálásának egyik céltáblája lehetett. Kispestnek sok élő és posztumusz díszpolgára van, köztük a település jelenéhez és múltjához kötődő, elismerésre méltó kispestiek, ismert sportolók és színészek, továbbá a maguk után tartós lenyomatot alig hagyó személyek is. Nem elsősorban a Dianóczki Jánost ért gusztustalan támadás miatt, hanem Kispestért, a kerület fejlesztésében való érdemeiért, munkásságának elismeréseként posztumusz díszpolgári cím adományozása a „DIÓ”-t ismerők között, rajtam kívül még bizonyosan még sokakban keltene jó érzést. Ez a gesztus, mint a méltányos és kulturált, a teljesítményt helyén értékelő politika megnyilvánulása lehetne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.