A napokban, 2019 június 15-én, kispestiek százaival együtt jelen voltam a sokak javaslatára Tichy Lajosról elnevezett, felújított és funkciójában is kibővült sportpálya avató ünnepségén. A kispestiek emlékezetében máig legendaként élő Tichy Lajos emlékének megörökítésen kívül fontos megemlíteni,…

A cím a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak egyik helyi vitájára utal. Arra, hogy azállami és tanácsi lakások bérlők vagy egyenes ági leszármazottjai részére történő eladását lehetővétevő központi döntések után ezt a lehetőséget kiterjesszük-e a Wekerle telepen lévő lakásokra is. A…

A közelmúltban Budapest XII. kerületében újabb Kós Károly szobrot avattak. Ez is késztetett, hogy idézzük fel a kispesti Kós Károly szobor létrejöttének történetét, betekintést engedve egyúttal az 1980-as évek második felének közéleti viszonyaiba is. Ezt nemcsak azért tehetem, mert ebben az…

A közelmúltban ünnepelte a Kispesti Munkás Otthon (KMO) fennállásának 90. évfordulóját. Ennek apropójából írtam egy visszaemlékezést a Munkásotthonnak az 1970-es években történt felújításáról (összefogással való megmentéséről) és tartalmi megújításáról. Írásomban megemlítettem, hogy a „Melós”-t a…

(Az Üllői út a '70-es években, háttérben a "Bermuda-háromszög") Kispesten a kerület egyes részeinek elnevezése többnyire a település történelmi vagy beépítésével kapcsolatos előzményekre utal, mint például az óváros, a lakótelep, a kertváros, a wekerletelep vagy a Kuttó-dülő. Voltak csak időlegesen…

A KMO programmal, gálaműsorral és a Kispesti Munkásotthon 90 éves történetét is áttekintő kiadvánnyal ünnepelte meg születésnapját. Az Emlékkönyv címet viselő kiadvány egyik fejezetében foglalkozik a Munkásotthon 1980-as évek első felében történő megújulásával is. Ehhez, a KMO felújításban és…

A Kispesti Uszoda megépítése lényegében a gyorsan fejlődő és átalakuló, a nagyvárosiassá váló Kispest lakosságának igénye volt. Megvalósítását az tette lehetővé, hogy Kispesten a településfejlesztési hozzájárulást (TEHO) a lakosság többsége megszavazta. A TEHO egy sajátos adó volt. Általában nem…

süti beállítások módosítása