Az 1980-as évek végén került sor a Kós Károly teret övező épületek egy részének felújítására. A Wekerletelep lakóházainak felújítása a hatvanas évektől folyamatos volt. Ennek műszaki tartalma időközben változott, a nyolcvanas években már nemcsak a homlokzatra terjedt ki, hanem komfortosítással, esetenként a tetőtér beépítésével is együtt járt. A lakások korszerűsítése mellett szempont volt Wekerle arculatának, építészeti értékeinek megőrzése is. Ez utóbbiban a Kós Károly tér épületei és kapui kiemelkedő jelentőséggel bírnak.

A nyolcvanas évek közepén a kerület vezetői erőteljes lobbizásba kezdtek, hogy a Fő tér (Petőfi tér, majd Kós Károly tér) épületei felújításra kerüljenek, ehhez a Főváros forrásokat biztosítson. Erőfeszítéseinket siker koronázta: 1988-ban közel százmillió Ft állt rendelkezésre ahhoz, hogy a tér körbetatarozása elkezdődhessen. A Kós Károly téren az 1-4. számú épületek felújítása és korszerűsítése vált lehetővé úgy, hogy a szakemberek javaslatai alapján a tágas tetőterek is beépítésre kerülhettek. Sajnos, ahol elkezdődött a felújítás, ott hosszú időre be is fejeződött. A négy épület tetőterében tíz lakás került kialakításra.

A lakások bérlőinek kijelölésére a tanácsi lakásokkal kapcsolatos szabályok voltak érvényesek. Ugyanakkor Kispest vezetőinek az új lakásokkal kapcsolatban sajátos tervei voltak. Nevezetesen, hogy a tetőtéri lakások egy részét művészeknek kellene kiutalni. A tíz lakásból ötre kapott a kerület bérlő-kijelölési jogot. Ebből egy lakást, a Kós Károly tér 3-ban, az épületet tervező Kós Károly unokájának utaltunk ki. A többi négy lakás bérlőinek kijelölését viszont átruháztuk a Képzőművészeti Alapra, hiszen a rusztikus, nagyterű lakásokat műterem-lakásként javasoltuk hasznosítani. A tetőtéri lakások a javaslatuk szerint lett bérleményként kiutalva.

A Kós Károly térre költözött művészek beilleszkedtek Kispest kulturális életébe, közülük külön is kiemelem a Ferenczy Noémi-díjas Hernádi Paula festő- és grafikusművészt, aki Kispest kulturális közéletének is részese. A kerület vezetőinek a Kós Károly téri művészlakásokkal kapcsolatos szándéka abból fakadt, hogy a gyorsan fejlődő városrészben legyen több kultúra, Kispesten is leljenek otthonra a szellemi és kulturális élet jeles személyiségei. A műteremnek is alkalmas lakásoknak erre a célra való hasznosítását ma is támogatandó, Kispest értékeit növelő döntésnek tartom, az ebben való személyes részvételem ma is jó érzéssel tölt el.

Az előbbiekben lényegében rövid összefoglalást adtam a tér egy részének megújulásáról, a tetőtéri lakások művészek részére történő juttatásáról. Bizonyára vannak még sokan, különösen a Kós Károly tér lakói között, akik arra is emlékeznek, hogy ez nem volt konfliktusmentes ügy.

A tetőterek művészek részére való beépítéséről a kerületi tanács egyik vezetője Wekerlén lakossági fórumot tartott, terveinkbe az ott élőket beavatva, véleményüket kikérve. Az elgondolást, a Kós Károly tér körbetatarozását, a tetőterek beépítését, azok művészek részére való hasznosítását a fórum résztvevői pozitívan értékelték, azt támogatták. Nem kis meglepetésünkre Mester Ákos népszerű műsorában viszont súlyos kritikát fogalmaztak meg. A ”168 óra” közismert újságírója, Tarnói Gizella készített riportot a témáról, melyben az a „vád” hangzott el, hogy a Tanács a demokrácia játékszabályait nem tartja be, döntését az érintettek véleményének figyelmen kívül hagyásával hozza meg. Azok után, hogy terveink széles körű nyilvánosságot kaptak - annak véleményezésével az érintett lakosság élt is - lényegében negatív színben tüntettek fel az ország nyilvánossága előtt olyan ügyben, amiben megítélésem szerint inkább elismerés illetett volna minket.

Akkor is úgy véltem és ma is úgy látom, hogy mind a megvalósítás céljai, mind a döntéshozatal módja inkább egyetértő támogatást, mint a széles közvélemény előtti megbélyegzést érdemelték volna ki. Ennek politikai üzenetét természetesen értettem. A Kós Károly tér felújítása, a művészlakások építése olyan időszakban volt, amikor már a gyengülő hatalmat lehetett bírálni, de a felső vezetésre célozni még kevés volt a bátorság, az alsóbb szinteket, mint például egy kerületi tanácsot viszont már kockázat nélkül lehetett célba venni. Erre láttak alkalmat a 168 óra szerkesztői, a demokrácia-deficitet szóvá téve. A riportban megfogalmazottakat, szándékainkat beárnyékoló és eljárásunk demokratizmusát megkérdőjelező megközelítést vissza kellett utasítanunk.

Tarnói Gizellát, a riport készítőjét meghívtuk egy újabb, immár általam tartott fórumra. Az újságíró ott sem tapasztalt mást, mint egyetértést, és hozzáteszem, demokratikus légkört is. A "168 óra" kénytelen volt ismételten foglalkozni a témával, amire én is meghívást kaptam. Értve természetesen egy társadalompolitikai műsor előbb említett szándékát, magam részéről lényegében lezártnak tekintettem megtámadásunkat. Lezártnak tekinthettem volna, ha nem szerveznek tiltakozást helyben, a Kós Károly tér lakói között a művészek betelepítése ellen.

A téren a kb. 380 lakóból mintegy 320-an írták alá a már elhunyt, de a rendszerváltás után a kispesti MDF-ben és az önkormányzatban politizáló dr. Ráduly Endre által szerkesztett petíciót. Elképesztő érvek voltak a művészeknek a Kós Károly térre való betelepítése ellen. Alapvetően veszélyeztetettnek látták a telep polgári nyugalmát, kimondatlanul is azt sugallva, hogy a művészek deviánsak, a környezetet zavaró, onnan kirívó személyek. Az akció során olyan feltételezések is elterjedtek, hogy zenészek vagy szobrászok is költözhetnek a tetőterekbe, ami nyilván a környezetet zavarja, megbontva a helyet jellemző békés, polgári nyugalmat. A petícióra természetesen reagálni kellett, eloszlatva a tévhiteket és a tudatos zavarkeltést.

A lényeget tekintve a „168 óra” riportja és a helyi tiltakozás között azonosság volt, ami a rendszerváltás előtti időszak politikai viszonyaival volt összefüggésben. Bizonyára nem bántom meg az azóta elhunyt dr. Ráduly Endre emlékét, ha akcióját ma is politikai természetűnek tartom. Vele a későbbi években többször találkoztam, kapcsolatunkat a magam részéről akár udvariasnak, szívélyesnek is nevezhetném. Sajnálatomra azonban nem tette meg azt, hogy legalább némi önkritikával viszonyult volna - ha másért nem, a Kós Károly térre költözött művészek miatt - az általa szervezett tiltakozáshoz, ahhoz, amihez a nevét adta.

Ma már bizonyára kevesen emlékeznek a művészlakásokkal kapcsolatos „perpatvarra”. Fontos természetesen az, ami maradandó. Az, hogy a Kós Károly tér egy része a Hungária út fölött átívelő kapuval együtt felújításra került, a tér egy része megszépült. Kispest és Wekerle lakói, a tér építészeti értékei, valamint az odaköltött művészek békében megférnek egymással. Kispest szépült, szellemi és kulturális élete pedig gazdagodott. A többi, a velejáró események pedig felednivalók.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.