A cím a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak egyik helyi vitájára utal. Arra, hogy az
állami és tanácsi lakások bérlők vagy egyenes ági leszármazottjai részére történő eladását lehetővé
tevő központi döntések után ezt a lehetőséget kiterjesszük-e a Wekerle telepen lévő lakásokra is.

A kérdésről megoszlott a vélemény. A XX. század első évtizedeiben állami lakótelepnek épült
városrész építészeti, városszerkezeti, valamint településképi értékeinek megőrzése és védelme az
eladás ellenzőinek véleménye volt. Szakmai, városképvédelmi szempontként vallották, hogy a
lakások és az egyes épületek magántulajdona elkerülhetetlenül a megőrzendő értékek, az egységes
arculat megszűnését eredményezi. Wekerlén egyébként is problémás volt a rendezetlenül és
engedély nélkül épült gépkocsi tárolók és a „sufnik” kérdése. A telepen a hatvanas évek óta folyt a
házak sortatarozása, annak már a második üteme is. Voltak, akik ennek a központi forrásból való
folytatását tartották üdvözlendőnek. Idősek részéről volt félelem is, hogy fejük felől idegenek is
megvehetik a lakást.

Az említett érvek ellenére is nyilvánvaló volt, hogy az elidegenítés elkerülhetetlen, hiszen ekkor
már főváros szerte folyt az értékes budai és belvárosi ingatlanokat is érintően a lakások potom áron
történő eladása. Az egyébként is alacsonyra becsült értéknek, egyösszegű teljesítés esetén csupán a
15%-át kellett megfizetni. Szándékaink szerint tehát a lakótelepi lakások mellett a wekerlei lakások
elidegenítésére is sort kellett keríteni, az erre vonatkozó döntést a kerületi Tanácsnak meg kellett
hoznia. Igen ám, de ekkor már a tanácsok, így a kispesti is, olyan politikai klímában, ellenszélben
voltak, hogy minden más mellett ez is politikai ügy lett. Az akkor tájt szerveződött és a közéletben
már jelentős szerepet játszó pártok (MDF, SZDSZ, FIDESZ, Kisgazdapárt, KDNP, stb.) a
privatizáció ellen foglaltak állást, támadva a Tanács Wekerlével kapcsolatos elidegenítési
elképzelését. Nyilvánvaló volt, hogy szembe mennek az érintettek érdekeivel, álláspontjuk csupán a
politikai szembenállást fejezték ki, tudva azt is, hogy később ezt a döntést hatalmi helyzetben
elkerülhetetlenül nekik kell majd meghozni. A politikai üzenet kimondatlanul az volt, hogy a
Tanács már ne döntsön. Így viszont az eladási szándékot opponáló politikai szereplőkké váltak.

Megítélésem szerint a legkézenfekvőbb döntést hoztam, nevezetesen kérdezzük meg a wekerleieket
egy olyan fórumon, ahol az ügyben megnyilvánulók az érintettek előtt nyilvánosan fejthetik ki
álláspontjukat, érvelhetnek az eladás mellett és ellene is. Emlékeim szerint erre 1988 őszén
Wekerlén, az akkori Landler Jenő, a mai nevén a Deák Ferenc gimnázium udvarán került sor. A
tájékoztató és a pártoknak is lehetőséget adó vita végén nyílt szavazással a jelenlévő wekerleiek
szinte egyöntetűen az eladás mellett foglaltak állást. A kérdés, mely sokunk számára nem is volt
vitás, eldőlt. Ettől kezdve a feladat a szükséges döntés meghozatala és az elidegenítés szervezeti és
személyi feltételeinek létrehozása, továbbá Wekerle építészeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó
szabályok megalkotása volt.

Bizonyára a lakásukat megvásárlók közül sokan emlékeznek arra, hogy az Ady Endre úton, az IKV
központjában létrehozott elidegenítési csoport intézte az értékesítést. A városképi és építészeti
értékek megóvását célozta, hogy egy jellemző wekerlei tömbre Részletes Rendezési Tervet
készíttettünk. Egész Wekerlére vonatkozóan erre ekkor sem pénz, sem idő nem volt. Ebben a
tervben előírtakat kellett alkalmazni az egész telepre, hogy a magántulajdonba került lakások
felújítása, korszerűsítése, tetőtereik beépítése, a melléképületek elhelyezése ne bontsa meg
helyrehozhatatlanul a védendő arculatot. Emlékeim szerint ezzel függött össze, hogy a kerület
akkori főépítésze, némi konfliktust is felvállalva, nem adta meg az építési engedélyt a neves építész
Makovecz Imre által készített és a saját stílusjegyeit hordozó tervre, az egyik földszintes épület
felújítása esetében. Döntés született arról is, hogy a Kós Károly tér műemléki védettséget, a
Wekerle többi része pedig vársóképi védettséget kapjon.

Az egész történet, Kispesten a lakosság egy széles körét érintő döntés körülményei azért is jutottak
eszembe, mert ma is tapasztalható, hogy esetenként a pártok aktuális politikai pozíciója felülírhatja
egy közösség érdekeit, törekvéset.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.