A közelmúltban Budapest XII. kerületében újabb Kós Károly szobrot avattak. Ez is késztetett, hogy idézzük fel a kispesti Kós Károly szobor létrejöttének történetét, betekintést engedve egyúttal az 1980-as évek második felének közéleti viszonyaiba is. Ezt nemcsak azért tehetem, mert ebben az időszakban Kispest tanácselnöke voltam, hanem azért is, mert részese voltam annak a folyamatnak, melynek eredményeként Kós Károlynak több mint negyedszázada egész alakos szobra lehet a kispesti Wekerletelepen.

A szoborral kapcsolatos kezdeményezés és felajánlás a nyolcvanas évek közepén, emlékeim szerint 1985-ben volt. Ekkor kereste meg Boros Péter, a Dél-pesti Vendéglátó Vállalat igazgatója a kerület politikai vezetőit, hogy szponzorálásukkal vállalják Kós Károly egész alakos szobrának elkészítését, és azt szeretnék, ha az a kispesti Wekerletelepen kerülne felállításra. A kezdeményezésre és felajánlásra a kerület vezetői nyitottak voltak, de az is nyilvánvaló volt, hogy nemcsak helyi, hanem politikailag is jelentőséggel bíró eseményről van szó. Ismert, hogy az 1980-as évek második fele már a rendszerváltozás előtti időszak jegyeit hordta magán. Az MSZMP-n belül is felerősödtek a reformot, a változást akaró erők, de mint az országban, úgy Kispesten is jelen voltak a fontolva haladók és a változást elutasítóak. A jelen írásnak a betekintésen túl nem célja a korabeli, ezen belül a kispesti közéleti viszonyok elemzése. Megtapasztaltam magam is, hogy voltak akik úgy vélekedtek, hogy Kós Károly szobrának avatása egyfajta demonstrációra is lehetőséget ad.

A kerület vezetői egyértelműen támogatták a kezdeményezést, hiszen Kós Károly személye, alkotói munkássága és Wekerletelep építészeti értékeihez való hozzájárulása ezt nem is tehette kétségessé. Mindenesetre jellemzik a szoboravatással kapcsolatos körülményeket Boros Péternek az avatást követő köszöntőjében elhangzott szavai is: „… hadd említsem… Fenyvesi Dezső tanácselnöknek pártoló, akadályokat is elhárító ténykedését”. 

A hellyel kapcsolatban is voltak elhárítandó akadályok. Tudtuk, hogy a szobornak a Fő téren (Petőfi tér) van a legjobb helye, de az a tér centrumában lévő Nagy Balogh János szobrával foglalt volt. Felvetődött, hogy a Hungária út és a Gutenberg körút sarkán lévő kis téren legyen a szobor felállítva. A wekerleiek bizonyára emlékeznek még rá, hogy ezen a téren volt egy fűtőolaj árusítását is szolgáló tartály. Úgy véltük, hogy ez a hely a szobor elrejtését jelentette volna. Végül is úgy döntöttünk, hogy Kós Károly szobra a Fő téren (Petőfi tér) legyen, Nagy Balogh János szobra kerüljön áthelyezésre (Templom tér), a teret pedig a szoboravatással egyidejűleg Kós Károlyról kell elnevezni. A tér átnevezésére vonatkozó szándék, a lakcím megváltoztatása a téren lakó kb. 800 főnek okozhatott kellemetlenséget. A lakáscím-változás elősegítésére a Tanács a helyszínen ügyfélszolgálati segítséget adott, lényegében a helyi lakosság egyetértését bíró névváltozás gyorsan és békésen valósult meg. Zárójelben jegyzem meg, hogy a tér átnevezésének időpontját a Wekerle Sándorról készült és a közelmúltban megjelent reprezentatív kiadvány (Mórtól a kispesti Wekerletelepig) tévesen a rendszerváltás utáni időpontra teszi.

A Péterfy László alkotta szobor avatására, jelentős közfigyelmet kiváltva, 1987. november 25-én került sor. Az avató beszédet Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára tartotta, köszöntőt mondott a Magyar Írók Szövetségének nevében Czine Mihály irodalomtörténész, Borvendég Béla a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkára, valamint Kispest nevében jómagam is. Pozsgay Imrét a kerület vezetői és Boros Péter együtt kérték fel az avató beszéd megtartására, amit örömmel el is vállalt. Az ünnepség méltó volt az alkalomhoz, Kispest és Wekerle nemcsak egy köztéri szoborral gazdagodott, hanem adósságot is törlesztett azzal, hogy a település építészeti értékeihez is hozzájáruló, nagy magyar polihisztornak méltó emléket állított.

Pozsgay Imre avatóbeszédéből néhány idézet:

„Kós Károlynak, Hazánk szülöttének ezen a téren szobrot állítani nemcsak egy nagy gondolkodó és XX. századi magyar polihisztor hazatérését jelenti, hanem egy kicsit a mi megbékélésünket is. Megtérésünket egy olyan eszméhez, amely ezt a nemzetet egységben tudja tartani bajok, gondok idején is, felülemelkedve a mindennapokon, kikristályosítva gondolatainkkal együtt elhatározásunkat, szándékunkat is. …… miközben tisztelgünk a nagyság előtt, valójában önmagunkra, saját esélyeinkre gondolunk. Némelyek talán furcsállják, hogy az egykori Petőfi téren – az immáron Kós Károlyról elnevezett téren – ünnepeljük a XX. század magyar gondolkodóját, alkotóját. Úgy hiszem, Petőfi kamaszos gavallériával ajánlotta volna föl maga ezt a teret erre a célra, hiszen őt nem fosztjuk meg semmitől és senkitől, ebben a kerületben éppúgy, mint az országban nemcsak emléke, hanem szelleme is velünk van, s a neki járó tiszteletre százszor, ezerszer akad még és lesz még alkalom ebben a hazában. Így tehát megköszönjük Petőfinek, hogy átadja ezt a teret Kós Károlynak, akinek szellemét és keze nyomát viseli ez a tér. …… A kispestiek, a környék lakói azt is tudják, hogy Kós Károly, amikor ez a telep létrejött, egy szociális eszmekörhöz is kapcsolódott. Wekerletelepnek hívják a környéket, s tudjuk róla, hogy ez a polgárosodott Magyarország legszebb szándékait hordozta egy kiegyezéses, néha nagyon is lealacsonyító korban. Vagyis a modern Magyarország megteremtésének egy nemzeti gondolatot is befogadni képes, haladást pártoló korszakában a dolgos emberek otthonát akarta megteremteni ezen a környéken. …… a mai Magyarországon az 1883. december 16-án született Kós Károlynak szobrot állítani, emléket állítani nem kockázatos vállalkozás, egyszerű elszánás is lehet. Ám mégis azt kell mondanom, hogy ez a vállalkozás itt és most perlekedés is valamivel, a kirekesztő, előítéletes gondolkodással, perlekedés a Nemzetet megosztó, át- meg átszabó rossz szándékokkal, a nemzeti egység, a közmegegyezés jelképe is egy olyan világban, ahol a Nemzet-test egy része, történelmi része bár szellemileg hozzánk tartozik, más országok földjén virágzik. …… ami itt történt, nem csupán a kerület, nem csupán a főváros, az egész ország figyelmére érdemes üzenet ez, tanúskodva arról, hogy a kerület lakói, vezetői szemhatárukat saját ereszüknél magasabbra tudják emelni.”

Kispest tanácselnökeként néhány elmondott gondolatom:

„Wekerleinek, kispesti lakosnak vagy épp a tanácselnöknek nagy örömére szolgál, ha gyarapodunk egy alkotással. …… Különösen hangsúlyt ad ennek a mai eseménynek az, hogy nem szokványos értékkel gyarapodtunk. Olyan értékkel gyarapodtunk, amely kultúrát, eszmeiséget, közösségteremtő erőt és sok más gondolatot hordoz. …… ma adósságot is törlesztünk. Négy évvel ezelőtt talán helyesebb lett volna ezt a szobrot avatni, születésének 100. évfordulóján. De ma sem késő, és hasonló formátumú emberekről megemlékezni talán holnap sem lesz az. Tehát adósságot törlesztünk, adósságot törleszt a magyar szellemi élet, a közvélemény, de Kispest közössége, lakossága is. …… mi kispestiek akkor teszünk és gondolkodunk helyesen, hogyha tanulunk Kós Károlytól, merítünk az ő szellemi hagyatékából, de nemcsak a múltba fordulva, hanem a jövőbe tekintve is. Úgy, hogy ma is van tere a hazafiak cselekedetnek, a magyarságból ma is lehet példát mutatni és adni, országos méretekben és itt Kispesten is. …… A kispesti lakosok, a wekerleiek nevében szeretném megköszönni vendégeink elismerő, méltató szavait, szeretném megköszönni a kitűnő művésznek, Péterfy Lászlónak a maradandó, nemes alkotást, …… a kispestiek és a helyiek nevében a Dél-pesti Vendéglátó Vállalat kollektívájának áldozatkészségét, személy szerint Boros Péter igazgató közreműködését, személyes elhivatottságát, hogy ez a szobor ma létrejöhetett. …… a helybéliek – és itt elsősorban a wekerleiekre gondolok – a Kós Károly-i szellemiséget őrizni fogják. Azt amely egyébként erre a közösségre, gondolkodásmódjára sok vonatkozásban jellemző , …… a hagyomány tiszteletét, hogy …… Wekerlén és Kispesten is további tere van a közösségteremtő erőnek.”

Az avatást követő fogadáson dr. Boros Péter, a Dél-pesti Vendéglátó Vállalat igazgatója által mondottakból:

„……Esztendőkkel ezelőtt csírázott ki a gondolat, megért bút, örömet, fényt, szerelmet, de boldogan ünnepelhetünk, mert messze néző ércalakjával mától itt figyel ránk a század egyik legnagyobb magyarja. ……. mi késztethet egy vállalatot arra, hogy szobor ügyében serénykedjen? …... mi régóta valljuk, hogy a vállalat nemcsak munkaerők célszerű vagy kevésbé célszerű koncentrációja, hanem élő, lüktető emberi közösség is, vágyakkal, gondolatokkal, eszményekkel. Olyan lappangó humán értékekkel, amelyek felszínre hozatala elsősorban azok kötelessége, akiket a sors vagy annak véletlene a kisebb közösség élére lódított. …… amikor az idők a nagy centrális gondolatok és azok esélyeinek is egy részét megkérdőjelezik, különösen fontos, hogy a kisebb emberi gyülekezetek autonóm törekvései megszülessenek és tettekké változzanak. ….. Bízunk abban, hogy tettünk másokat is rábír ilyen és más kezdeményezésre, mert nem feledhetjük, hogy kilenc év és elérkezik a honfoglalás 1100. évfordulója, a hazateremtés szép ünnepe. És miért Kós Károly? Mi Kós Károlyban a szűkebb közösségért küldő, cselekvő embert látjuk, az eszményeihez szilárdan ragaszkodót. Amikor a felcserélt szavak sokszor gátolják a tetteket, benne látjuk az alkotó emberi példaképet. Az építőt, a szerkesztőt és szervezőt, és ha kellett, a lótenyésztőt. Ha valaha, most ilyen példa kell a kor magyarjainak! ……. Megköszönöm Jancsó Adrienn művésznőnek és az Operaház gyermekkórusának méltó és hivatott közreműködését. Engedjék meg, hogy külön és itt is megköszönjem Péterfy László szobrászművész barátom alkotómunkáját, amelybe nemcsak művészi tálentumát, hanem a Kós Károlyi tanítvány szívét-lelkét is beleálmodta. És – ha mellőzni is kényszerülök a teljes felsorolást – hadd említsem Pintér Tamás szívós, kitartó segítségét az Építőművész Szövetség Kós Károly Köre részéről és Fenyvesi Dezső tanácselnök pártoló és akadályokat elhárító ténykedését.”

Az avatóünnepségről videó összeállítás is készült. A felvételen halhatóak teljes terjedelemben az elhangzott beszédek. Megítélésem szerint ezek betekintést engednek a közélet néhány aktuális kérdésébe, és akkor azokról, a beszédet tartók politikai nézeteibe is.

A felvétel a jogutód nélkül megszűnt Dél-pesti Vendéglátó Vállalat által készített összeállítást tartalmazó VHS kazettáról a közelmúltban került digitalizálásra. A minősége ebből kifolyólag nem a legjobb, de hitelesen rögzíti az 1987-es avatóünnepséget és örökíti meg a helyi történéseken is túlmutató eseményt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.